Lepd meg kedvesedet egy igazán édes Bolondos Dallamok figurával Valentin napra! A készleten lévő Tapsi Hapsi, Csőrike, Szilveszter és Taz figurák árából február 14-ig megküldött rendelésekre 20% engedményt adunk.>

PDFNyomtatásE-mail

Mesehősbolt

Lakótelepi gyerekként nőttem fel, így szerencsémre minden csínytevéshez volt táraságom. Naphosszat „csavarogtunk”, deszkáztunk, vagy rúgtuk a bőrt a szomszéd játszótéren. Apró hősökként homokvárakat építettünk, „nagyként” a csajoknak nyomtuk a süket dumát a vasmászókán lógva. Játszottunk a közeli Toka tó, vagy a patak partján, s nem egyszer benne ért véget a móka. Fáramásztunk, s onnan köpőcsöveztünk. Így vagy a meggytől voltunk pirosak, vagy a munícióként szolgáló sárga bogyóktól. „Erőműves gyerekként” télen síelhettünk, nyáron vitorláztunk, szörföztünk. S persze hébe-hóba előkerültek a Commodore, Spectrum, Videoton TVC számítógépek, vagy néztük az alámondásos kalóz-mesevideókat is.

Szerintem boldog gyermekkorom volt. Mégis minden alkalommal epekedve ámultam az egykor elérhetetlen paradicsomnak számító dollárboltok sötétített üvegű kirakatát. Minden, ami mögött rejtőzött távoli csoda volt számomra. Vajon mi volt benne olyan varázslatos? Talán a Barbie és Ken babák, Master of Universe, M.A.S.K. és Star Wars figurák, kvarcjátékok, matchboxok, legok „széles” választéka? Persze minden igencsak idézőjelesen széles, hiszen ma már a legtöbb újságárus standon, vagy játékos pavilonban is nagyobb a kínálat, mint az akkori légkondicionált dollárbolt játéksarkában. Nem beszélve arról a már felfoghatatlan mértékű játékpiacról, aminek az itthoni kínálat csupán töredéke. Egy valami azonban hiányzik. Az ámulat. A csoda, ami bennünk élt. Mintha a túlkínálatnak és a megszokásnak, a könnyű elérhetőségnek köszönhetően mára ez is eltűnt volna belőlünk, s gyermekeinkből. Tartson hát velem, fedezzük fel most újra az apró hősök játékait!

Úgy véltük, a Mesehősbolt internetes katalógusunkkal olyan, ezen idők türelmetlen gyermeki várakozását megidéző hangulatos játékbolt ot nyithatunk, ahol az ismert játékgyártók, játékkereskedők klasszikus és slágertermékei között minden korosztály megtalálja a maga „kis csodájá t”.

Mindannyian gyermekeinkben látjuk a jövőnket és velük pótoltatjuk saját elveszett álmainkat. Vajon a játékban másképpen lenne mindez? Ugye nem! Ezért kínálunk az újszülött ektől az örökifjak ig különböző korosztályok számára árkategóriánként is eltérő játékokat, könyveket, partikellékeket, textileket, dekorációs kellékeket, kiegészítőket.

Azt a játék keresi, amiről anno annyit álmodozott? Vagy amiért csemetéje nap mint nap nyúzza Önt? A Mesehősbolt polcain a játékok hosszú sora várja leendő gazdáját. Babák, építő- és tudományos játékok, elektronikus kütyük, autók, készségfejlesztő és hobbi termékek, valamint lego és playmobil készletek , könyvek, dvd-k mesehősök szerint rendezve. A legnépszerűbb kategóriákat kiemelve válogathat többek között Barbie, G.I.Joe, Ben 10, Sooby Doo. Spongyabob, Eperke. Pókember, Micimackó, Disney hercegnők és tündék világából is.

Nálunk minden az apró hősök játékai körül forog, s minden kicsi hős véleménye fontos számunkra. Az általuk megosztott tapasztalatok alapján bővíthetjük kínálatunkat, illetve fejlesztjük szolgáltatásainkat






Mesehősbolt webáruház üzemeltetője

• Cégszerű elnevezés: PromoVersum Kft.
• Cégjegyzékszám: 13-09-129403
• Kibocsátó cégbíróság: Pest Megyei Bíróság
• Adószám: 14795833-2-13
• E-mailcím: mesehosbolt kukac mesehosbolt pont hu
• Telefonszám: +36209266176
• Székhely: 2141 Csömör, Nagy Sándor utca 43.
joomla template
Mesehősbolt © Minden jog fenntatva! | mesehosbolt@mesehosbolt.hu